Bevallom Rob Schneider egy ideje, egész pontosan a Tök állat óta nem tartozik kifejezetten a kedvenceim közé. Annak idején a Tök alsó-n jól szórakoztam, bár már ott is felmerült bennem, hogy ez azért mégsem olyan hatalmas durranás. A már említett Tök állat című olcsó hülyeség pedig végleg meggyőzött arról, hogy Mr. Schneider nem igazán érdemes a figyelemre.
A magyar fordítóknak köszönhetően az úriember neve akár lehetne Rob "Tök" Schneider is, mivel legújabb filmjébe is sikerült becsempészni az ominózus szót, így ezúttal a Tökös csajra válthatunk jegyet. Akik annak idején nem fordultak ki a székből Rob filmjei láttán, azok ezúttal sem fognak csalódni, a meglepő viszont az, hogy akik csak egy jót akarnak szórakozni, azoknak is merem ajánlani ezt a viszonylag őrült száz percet.
Ami kezdetben egy gusztustalan vígjátéknak indul az később egy egész nézhető, több helyen is harsány kacagásra ingerlő, szórakoztató mozivá válik. Ez persze nem teljes egészében az alkotók érdeme, ugyanis voltak annyira "agyafúrtak", hogy egy olyan téma után nyúltak, ami már jó párszor sikerre tudott vinni egy produkciót. Egy kevés idétlen hókuszpókusz és két teljesen különböző ember testet cserél, hogy hihetetlen kalandok árán újra a saját bőrükben találják saját magukat. Ugye ismerős? Nem véletlenül, hiszen tényleg tucatra tehető azoknak a moziknak a száma, ami hasonló alapanyaggal dolgozott. Mindemellett Tom Brady és a társíró (na ki?) Rob Schneider igyekeztek figyelembe venni az aktuális közönség igényeit, és ebből sikerült kihozni a "tökös" filmek és a tinimozik elsőre kicsit ijesztőnek tűnő ötvözetét. A dolog viszont működik, és ezen a ponton nincs is miért sopánkodni.
A történet természetesen végtelenül egyszerű, a szokott tini-menet: adott az iskola szépe, megáldva tuti barátnőkkel, csupa flanc meg minden. Jessica (Rachel McAdams) az a fajta lány, aki azt is megszerzi, amit nem akarnak neki odaadni. Ebből kifolyólag egy furcsa keleti árukat tartalmazó boltban ellopja azokat a bűvös fülbevalókat, melyek egy idétlen találkozás révén kicserélik a saját és a balek Clive (Rob Schneider) testét. Ettől a ponttól fogva ismert és eddig ismeretlen helyzetek tömegével kerülhetünk kapcsolatba. A történet amellett, hogy kihasznál minden egyes ziccert, a tinifilmek hagyományait is jó iparos módjára követi. Vannak itt rivális lányok, egy irgalmatlanul fontos ponponlány verseny, kötelező szerelmi szál, és némi elmélkedés a család és a barátság fontosságáról. Szóval ezernyi, milliószor látott dolog, amit viszont összekötnek azok a garantáltan idióta pillanatok, melyek (végre) tényleg képesek megnyerni a nézőt, és nem csak kínunkban vigyorgunk jobbra-balra.
A film nem egy esztétikai remekmű, de a célját megfelelő mértékben képes kielégíteni. Azaz egy jó másfél órára kikapcsolja a nézőt, és olyan jelenetekkel ajándékoz meg, amiről később is érdemes storyzgatni, továbbadni egy társalgás alkalmával. Láttunk már jobbat és biztos fogunk is, de egyszeri megnézésre tökéletes megoldás. Néhol ugyan elkaphatunk egy-egy üresjáratot, egy lerágott csontot, kihűlt poént, de túllépvén ezen végre egy olyan mozira ülhetünk be, ami amellett, hogy semmi újjal nem rendelkezik, mégis tud meglepetést okozni. Manapság pedig már ez is kész csoda. |